Az egyik leggyakrabban választott alternatív polgári búcsúztatás a vízi temetés.
Ilyen esetben a család és barátok, az elhunyt számár kedves vízparti helyszín mellett tartja meg megemlékezését az elhunyt családtagról, barátról. A vízparti gyászszertartásnál a búcsúszertartást és megemlékezést a vízhez közeli helyszínen tartom meg általában, és a polgári búcsúztatást követően kerül sor a hamvak vízre bocsátására.
Ez történhet úgy is, hogy egy kis csónakkal beeveznek a vízre, vagy közvetlenül a partról engedik végső útjára a szeretett hozzátartozót.
Nagyon sokaknak megnyugtató és szép érzés, ha a búcsúszertartást az elhunyt és a család kertjében tartják meg. Talán azért is megnyugtató ez a hozzátartózók számára, mert valóban egy olyan helyen emlékezhetnek meg szerettükről, ahol sokat voltak együtt, és számos kedves emlékük van, amit ott töltöttek el. A hamvakat az otthon kertjében lehet végső nyugalomba helyezni, vagy a gyászszertartást követően másik helyszínen történik meg mindez.
Úgy gondolom nagyon sokat segít a gyászban és lelki megbékélésben, ha úgy érzik a hozzátartózók, hogy méltóképpen vettek búcsút szerettüktől. Az, hogy ki milyen helyszínen és körülmények között teszi meg, szabad választása a családnak. Ami viszont legalább ennyire sokat segíthet, az a búcsúzás módja és minősége. Nem mindegy, hogy ki és milyen módon közvetíti a család és barátok gondolatatit, és azt az érzést és szeretetet amivel utoljára szeretnének nyilvánosan is búcsút venni.
Ebben segítek én gyászszertartás vezetőként.
Együttérzéssel, empátiával és professzionális szertartásvezetéssel.
Forduljon hozzám bizalommal, ha segíthetek.
Email: info@gyaszszertartas.hu
Telefon: +36703357057